3e: a beszerzési társulástól egy sokoldalú szolgáltató vállalatig

A 3e Handels- und Dienstleistungs AG. három, Ausztriában regionálisan működő iparcikk-társulás - Eisenring Süd, Eisenring Ost, valamint E/D/E – összeolvadásából jött létre 1989 novemberében.

Azóta a vállalat folyamatosan fejlődött, és ma már egy modern, sokoldalú szolgáltató vállalat.

1989

Az eredeti három társulás beszerzési volumene a társulások 1989-es összeolvadása óta egy vállalatban összpontosul. A nagy mennyiségű beszerzésből adódó vonzó feltételek mellett a 3e folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét. Ma már az üzletkoncepció-tanácsadás, üzlettervezés, szortiment-tanácsadás, informatikai szolgáltatás, valamint évente 17,5 millió szórólap megjelentetése a 3e központ alapszolgáltatásai közé tartozik.

1997

A 3e 1997-ben az ÖBAU vállalattal közösen megalapította a közös beszerzési leányvállalatukat, az AHS-t (Austria Hartwaren, Service- und Marketing GmbH). Az új társaság az alapítók közös szortimentjeinek beszerzését fogta össze.

A tagvállalatok számának gyors növekedése miatt Közép- és Délkelet-Európában 1997-ben szükségessé vált egy leányvállalat alapítása Szlovéniában. Két évvel később alakult meg a következő leányvállalat Magyarországon.

2000

Az eredeti 3e két társaságra, a 3e Holding AG-ra (ingatlan- és vagyonkezelés), és a vállalkozás operatív részét irányító 3e Handels- und Dienstleistungs AG-ra való szétválasztásával a jövőben lehetőség nyílt az operatív vállalatban való részesedésre is.

brno-i 3e iroda megnyitásával elkezdődött a csehországi és szlovákiai piac intenzív felépítése.

2002

A 3e kialakította az első franchise-modelljét: TOOLPARK.

2003

Az új üzletmodell, a TOOLPARK piaci bevezetése. Üzletnyitások Ybbs, Hartberg, Lienz-Debant és Oberwart városokban.

Az "AHS" közös beszerzési vállalaton keresztül együttműködés alakult ki a hagebau csoporttal.

2004

Bemutatkozott a LET'S DOIT üzletkoncepció, szeptember végén 70 tagvállalat nyitott meg újra az új márkanév alatt.

2005

LET`S DOIT nemzetközi lánccá vált. Októberben 10 magyarországi tagvállalat alakította át üzletét az új modell szerint.

2006

A harmadik országban is elindult a LET'S DOIT koncepció: Szerbiában öt üzlet alakult át ősszel a közös üzletmodellre.

2007

LET'S DOIT következő expanziós hulláma Bosznia-Hercegovina és Montenegró felé irányult: Bosznia Hercegovinában három, Montenegróban decemberben már négy szaküzlet kínálta átfogó szortimentjét a közös márkanév alatti megjelenéssel.

Befejeződött az együttműködés a hagebau-val.

Az AHS-ben a 3e tulajdonrésze 100%-ra nőtt.

2008

Minden országban további üzletek alakultak át és nyíltak LET'S DOIT szaküzletként.

Új együttműködés a DFH/Bauprofi csoporttal.

2009

Mind Ausztriában, mind a környező országokban folytatódott a LET'S DOIT üzletek számának bővítése.

2013

Elindult a Perspektíva 2015+ projekt, célja a jövőre nézve a megfelelő fejlődési irány megtalálása, figyelembe véve az Internetnek a hagyományos kereskedelemre gyakorolt egyre növekvő hatását.

2014

A 3e megünnepelte 25 éves születésnapját.

2015

A TOOLPARK és LET'S DOIT üzletmodellekben elindultak a webáruházak Click & Collect rendelési lehetőséggel.

2016

A nagyszabású Agenda 2020 projekt a 2015+ perspektíva folytatásaként indul.

2017

Az egymárkás stratégiára való összpontosítás: 

LET'S DOIT
Erős márkák. Erős szolgáltatás

2018:

Április 4.: A LET'S DOIT webshop újraindítása és a törzsvásárlói kártya bevezetése.
 

Július 1.: A 3e átveszi a Farb-Union irányítását.

2019

Az első többcsatornás szerszámszaküzlet megnyitása / LET'S DOIT Store 4.0.
 

A 3e 30. Évfordulója

2020

A wels-i LET'S DOIT Store 4.0 üzletet követően további három üzletet nyitnak meg e koncepció keretében.

 

A 3e együttműködő partnere lesz az EURO CRAFT SAS-nak.

Elindul a 3e ÚJ GENERÁCIÓ 2025 nagyprojekt.

2022

A LET'S DOIT egy lengyelországi tagvállalattal bővül.

 

A 3e a 33. évfordulóját ünnepli.

A 3e a Nordwest együttműködő partnere lesz